Az új Ford Mustang California Special immár Európában is valóra váltja a kaliforniai álmot

Az Amerika nyugati partvidékének stílusát megtestesítő modell megérkezett Európába. A Ford Mustang California Special a modell története során most először jelenik meg a kontinens Ford márkakereskedéseiben.

2022 MUSTANG CALIFORNIA 20 1

Az 1968-as eredeti modellváltozat szabad szellemiségét idéző új California Special kizárólag kabrió karosszériával készül, aminek a hátrahajtható vászontető klasszikus megjelenést kölcsönöz. Az autó egyedi dizájn-csomaggal kapható, olyan részletmegoldásokkal, mint a különleges emblémák, a 19 colos könnyűfém keréktárcsák vagy a speciális ‘színváltó’ matricák; az egészre pedig a Ford karizmatikus, 450 lóerős V8-as blokkja teszi fel a koronát.

A Mustang California Special utasterét úgy alakították ki, hogy az autóban utazók tökéletesen kiélvezhessék a nyílt utak szabadságérzetét (bármilyen legyen is az időjárás), és a különleges California Special stílus itt is gyönyörűen érvényesül. A vásárlók alapáron kapják a fűthető/hűthető első üléseket, a 12 colos, személyre szabható műszeregységet és a fejlett SYNC 3 konnektivitási rendszert, ami lehetővé teszi, hogy a vezető egyszerű hangutasítással hívja elő kedvenc utazós lejátszási listáját, vagy megtalálja a legközelebbi tengerparti strandhoz vezető utat.

A Ford egy ma közzétett új videóval harangozza be, hogy a Mustang California Special megérkezett Európába; a film érzékletesen adja vissza a Mustang szellemiségét és azt, hogy Kalifornia nemcsak egy állam, hanem egy hangulat is, ami mindig és mindenhol szabadságérzettel tölti el az embert.

“A California Special fontos része a Mustang amerikai múltjának, és igazi szimbóluma mindannak, amiről a Mustang szól: a vezetés örömének és a nyílt út kínálta szabadságnak. Ezek az ideálok nemcsak az amerikai, hanem az európai autórajongók lelkében is ott élnek, így már ideje volt, hogy az itteni vásárlók megtapasztalják a stílus, a teljesítmény és a vezetési élmény egyedülálló California Special keverékét,” mondta Matthias Tonn, a Ford Európa Mustang programjának főmérnöke.

2022 FORD MUSTANG CALIFORNIA 2

A klasszikus dizájn felidézésével

Amikor a ma már legendásnak számító Ford Mustang 1964-ben megjelent az utakon, Amerika-szerte tulajdonosi klubok alakultak, amelyeknek sok regionális márkakereskedő saját, helyi tervezésű dizájnt is kínált. Az egyik ilyen kivitelt az 1967-es Shelby GT kupé prototípus ihlette – és ez kapta a California Special nevet.

Az eredeti változatot feketére festett hűtőrács, ködfényszórók és a karosszéria oldalán végigfutó versenycsíkok díszítették (a sávok az új hátsó-oldalsó légbeömlők előtt végződtek), ráadásul az autót egy Shelby-stílusú légterelővel is kiegészítették. A Ford 1968-ban korlátozott darabszámban gyártotta ezt a lenyűgöző modellváltozatot.

2022 FORD MUSTANG CALIFORNIA 12

Az új California Special – ami kizárólag nyitható vászontetővel készül, tisztelgésként az ‘Aranyállam’ mediterrán klímája előtt – az eredeti változatot idézi Ebony Black fényezésű méhsejtmintás hűtőrácsával, Race Red színű GT/CS emblémáival, illetve fekete-vörös-szürke versenycsíkozásával. A GT/CS emblémákat is magukban foglaló sávok az autó elegétől egészen a hátsó légterelőig nyújtóznak, és egy titkos ‘California Special’ feliratot is rejtenek, ami esti fényviszonyok közt alig látható, de az erős napfényben szinte felragyog.

Az eredetihez hasonlóan az aerodinamikai fejlesztések most is a V8-as blokk teljesítményét hangsúlyozzák; jó példa erre a nagyobb első légterelő és az opcionális hátsó-oldalsó légbeömlő. Hátul egy California Special tanksapka-imitáció is látható a négy kipufogóvégződés felett. Az egyedi ötküllős könnyűfém keréktárcsák tovább fokozzák az autó exkluzivitását. Az első 19 x 9 colos és a hátsó 19 x 9,5 colos keréktárcsák Carbonised Grey színűek, akárcsak az első légterelő, az oldalsó spoilerek és a hátsó diffúzor. A motorházban a toronymerevítőn California Special embléma látható.

Az autó kilencféle külső fényezéssel rendelhető meg, köztük a jellegzetes Grabber Blue és Cyber Orange árnyalatokban; a kontrasztos, fekete vászontető 8 másodperc alatt alakítja át a Mustangot kupéból karcsú kabrióvá.

A Mustang California Special különlegességét számos egyedi dizájn-megoldás és kényelmi funkció hangsúlyozza ki. Az alapáras fűthető/hűthető első ülések komfortos utazást kínálnak nyitott tetővel is, legyen akár nyár vagy tél. A bőrborítású üléseket és ajtóburkolatokat részben szürke Miko® velúrral kárpitozták (ez a környezettudatos, szintetikus anyag újrahasznosított poliészterből készül), és a felületeket vörös varrás díszíti. Az üléseken és a padlószőnyegeken dombornyomású GT/CS logó, a műszerfal Carbon Hex alumínium betétjén pedig egyedi Mustang California Special embléma látható.
A Ford SYNC 3 kommunikációs és szórakoztató rendszert1 arra tervezték, hogy a lehető legkellemesebbé varázsolja az utazást; a vezető természetes hangutasításokkal és a 8 colos központi érintőképernyőn keresztül is kezelheti a csatlakoztatott okostelefonok, az audiorendszer, a navigáció és klímaberendezés funkcióit. A berendezés kompatibilis az Apple CarPlay és az Android Auto 2 rendszerekkel, amelyek felár nélkül elérhetők, az internetkapcsolatról pedig az alapáron kínált FordPass Connect modem gondoskodik.3

Az ugyancsak alapáras vezetéssegítő technológiák listáján megtalálható az Ütközésre Figyelmeztető rendszerrel és Sávelhagyásra Figyelmeztető rendszerrel kiegészített Adaptív Sebességtartó Automatika4 is, ami segít, hogy a mindennapos autózás a lehető legkevésbé legyen fárasztó, és a stresszoldáshoz a nyitható tetőnek köszönhető végtelen fejtér is nagyban hozzájárul.

Good vibrations

A Mustang California Special 5,0 literes Ford V8-asa (450 lóerővel és 529 Nm forgatónyomatékkal5) olyan teljesítményt és hangzást kínál, ami tökéletesen illik egy különleges Mustanghoz.

A Ford hatfokozatú, manuális sebességváltójábanfordulatszám-szabályozó technológia biztosítja a zökkenőmentes fokozatváltásokat és a sportos lendületet; ezzel a váltóművel az autó 4,8 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/órára. A Ford fejlett 10 fokozatú automatájával 4,5 másodpercig tart a százas sprint.

Az automata sebességváltó a választható Normál, Sport, Versenypálya és Havas/Vizes út üzemmódoknak4 megfelelően optimalizálja a teljesítményt, így a vezetés mindig élvezetes, akár a legendás amerikai 66-os úton suhan, akár a híres német A6-os autópályán száguld a Mustang. A Jó Szomszéd üzemmód az előre beprogramozott napszakokban erősen visszafogja a hangerőt, hogy az autó ne zavarja a szomszédok pihenését.

2022 FORD MUSTANG CALIFORNIA 7

A kifogástalan tapadást és ívmeneti stabilitást az alapáron kínált részlegesen önzáró differenciálmű és a külön rendelhető MagneRide®6 lengéscsillapítók biztosítják. Ez utóbbi rendszerben a lengéscsillapítót különleges hidraulikafolyadék tölti ki, s ha ezen a folyadékon áram halad át, a csillapítás mértéke azonnal megváltozik. Mindezt a kerekek mozgását ezredmásodpercenként mérő szenzorok vezérlik.

Ford Solymár

2083 Solymár, Sport utca 23.
Telefon: +36 26 560 910
+36 26 560 920
+36 20 934 5345
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 06:45-17:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

FordStore Solymár-M3

1152 Budapest, Városkapu utca 11.
Telefon: +36 1 265 5154
+36 1 265 5155
+36 1 265 5156
+36 20 417 2787
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 07:00-17:00
Szerda 07:00-19:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

Ford Solymár-Esztergom

2500 Esztergom, Visegrádi út 11.
Telefon: +36 33 509 400
+36 20 444 1440
+36 20 318 5665
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 06:45-17:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FELTÉTELEK FORD MAGYARORSZÁG Solymár-Szalay Kft. 2020 © Minden jog fenntartva

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban. Süti Útmutató

Elfogadom

Cookie (süti) használati útmutató és szabályzat

Azoknak a weboldalnak, amelyek az Európai Unió országain belül működtetnek, cookie-k használatához, és a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük. Az alábbiak során tájékoztatjuk Önt az általunk használt cookie-król és a használatuk céljáról.

Mi a cookie (süti)?
A cookie-k kis adatfájlok, amelyeket a böngésző helyez el a felhasználó számítógépén vagy eszközén. Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára. A sütik önmagukban nem gyűjtik a számítógépen vagy a fájlokban tárolt adatokat. Olvassa el figyelmesen az alábbi tájékoztatót további információkért, hogyan gyűjtjük az információt, amikor Ön ezt a weboldalt használja.

Cookie-k kezelése

A Szolgáltató a testre szabott kiszolgálás érdekében az Érintett számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni az Érintett felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében. 

Kezelt adatok köre: IP cím, látogatás dátum, időpont.
Az érintettek köre: A weboldalt látogató valamennyi Érintett.
Az adatkezelés célja: Az Érintettek egymástól való megkülönböztetése, a felhasználók aktuális munkamenetének azonosítása, az annak során megadott adatok tárolása, az adatvesztés megakadályozása.
Az adatkezelés időtartama: Az adatkezelés időtartama a session cookie-k esetében a honlapok látogatásának befejezéséig, míg más esetben maximum 30 napig tart.

Sütik törlése

Az érintettnek joga van törölni a sütit saját számítógépéről, illetve letilthatja böngészőjében a sütik alkalmazását. A sütik kezelésére általában a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem/Előzmények/Egyéni Beállítások menü alatt, cookie, süti vagy nyomonkövetés megnevezéssel van lehetőség.

Facebook által elhelyezett cookie-k (sütik)

A Facebook által elhelyezett cookiekról bővebben a https://hu-hu.facebook.com/policies/cookies/ címen tájékozódhat, ahol a cookiek letiltásával kapcsolatban is informálódhat. A Weboldalon külső (nem az adatkezelő vagy adatfeldolgozók által kezelt) szerverre mutató hivatkozásokat is tartalmazhat és ezen linkeken elérhető oldalak esetleg elhelyezhetik saját cookie vagy egyéb fájljaikat a számítógépen, adatokat gyűjthetnek, vagy személyes adatokat kérhetnek. Ezekért pedig az Adatkezelő minden felelősségét kizárja. Személyes adat gyűjtésére és kezelésére, valamint az adott Érintettel történő felhasználására és beazonosítására nem kerül sor.

Google Analytics által elhelyezett cookie-k (sütik)

A Google Analytics a Google Inc. („Google”) elemző-szolgáltatása. A Google Analytics a az Érintett számítógépén tárolt cookie-k (sütik) segítségével elemzi a Weboldalon létrejött felhasználói interakciókat. A webanalitikai célú adatkezelés jogalapja a Weboldalon használójának önkéntes hozzájárulása. Az analitikai célú cookie-k (sütik) anonimizált és aggregált adatok, amelyek alapján a számítógép beazonosítása nehézkes, azonban az nem zárható ki. A Google Analytics cookie-k (sütik) által gyűjtött analitikai információk a Google szervereire kerülnek átvitelre és tárolásra. Ezeket az információkat a Google a Solymár-Szalay Kft. megbízásából dolgozza fel, hogy kiértékelje a felhasználók honlaplátogatási szokásait, riportokat állítson össze a Weboldalon használatának gyakoriságáról, és további, a használattal összefüggő szolgáltatásokat teljesítsen a Solymár-Szalay Kft. felé. A Google Analytics alkalmazás keretében – a böngészőn keresztül továbbított IP-címet a Google nem kapcsolja össze más adatokkal.

A Google Analytics a következő analitikai célú cookie-kat (sütiket) használja:

web tracking (nyomkövető)  __utma   a látogatók és session-ök megkülönböztetésére szolgál, melyet a webes nyomkövető szolgáltatás, a Google Analytics menti (3. fél)  2 év 
web tracking (nyomkövető)  __utmt  a lehívási ráta szabályozására szolgák, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél)  10 perc
web tracking (nyomkövető)  __utmv  egyéni változó adatok felhasználó szintű tárolására szolgál, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél)  2 év
web tracking (nyomkövető)  __utmb  új session-ök és látogatók azonosítására szolgál, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél) 30 perc
web tracking (nyomkövető)  __utmc  jelenleg nem használt, az urchin.js-szel való együttműködésre szolgál, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél)  böngésző session vége
web tracking (nyomkövető)  __utmz a forgalmi forrás vagy a kampány tárolására szolgál, amely beazonosítja a látogatás forrását, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél)  6 hónap
web tracking (nyomkövető) ga-disable-<ID> az opt-out funkció használatakor mentődik, mely hatályon kívül helyezi a nyomkövetést, melyet a Google Analytics vége 2100-ig

A Google által használt cookie-król (sütikről) további információ megtekinthető a következő linken: http://www.google.com/policies/technologies/ads/

A Google adatvédelmi nyilatkozata megtekinthető az alábbi linken: http://www.google.com/intl/hu/policies/privacy/.

Google Adwords

A Weboldal a Google Adwords remarketing követő kódjait használja. Ennek alapja, hogy az oldalra látogatókat később a Google Display hálózatába tartozó weboldalakon remarketing hirdetésekkel kereshessük fel. A remarketing kód cookie-kat használ, a látogatók megcímkézéséhez. A Weboldal felhasználói letilthatják ezeket a cookie-kat, amennyiben felkeresik a Google hirdetési beállítások kezelőjét és követik az ott található utasításokat. Ezt követően a számukra nem fognak megjelenni személyre szabott ajánlatok a Szolgáltatótól. A Weboldalon külső (nem a Solymár-Szalay Kft.által kezelt) szerverre mutató hivatkozásokat is tartalmazhat és ezen linkeken elérhető oldalak esetleg elhelyezhetik saját cookie vagy egyéb fájljaikat a számítógépen, adatokat gyűjthetnek, vagy személyes adatokat kérhetnek. Ezekért pedig a Szolgáltató minden felelősségét kizárja. A Solymár-Szalay Kft.hirdetéseit külső szolgáltatók (Google, Facebook) internetes webhelyeken jeleníthetik meg. Ezek a külső szolgáltatók (Google, Facebook) cookie-k segítségével tárolják, hogy az Érintett korábban már látogatást tett az Adatkezelő Weboldalán, és ez alapján – személyre szabottan – jelenítik meg a hirdetéseket az Érintett (azaz remarketing tevékenységet folytatnak).