Bemutatkozik az alapoktól újratervezett Ford Explorer

Amerikában bemutatkozott az új Ford Explorer

4 Ford Explorer Platinum

A Ford 2019. január 9-én mutatta be a vadonatúj, 2020-as Explorert, az alapoktól újratervezve minden idők legkelendőbb amerikai SUV-modelljét, amely most minden eddiginél szélesebb választékkal, nagyobb teljesítménnyel, bőségesebb helykínálattal érkezik, valamint olyan új, intelligens technológiákkal, amelyek az élet minden kalandját kellemes élménnyé avatják.

A Ford új, hátsókerékhajtású padlólemezére épített Explorer még sokoldalúbb, még komfortosabb, sportosabb és tágasabb – és ezt mindhárom üléssor utasai egyformán élvezhetik. A vadonatúj Explorert ma állította reflektorfénybe a vállalat a detroiti Ford Field stadionban megrendezett, a gyári alkalmazottak, rajongók, márkakereskedők, beszállítók, kormányzati politikusok és újságírók számára szervezett rendezvényen, bemutatva, hogyan hozhatják ki utazásaikból a lehető legtöbbet az amerikai családok az autó segítségével. A vadonatúj SUV idén nyáron jelenik meg a márkakereskedésekben.

21 Six Generations of Explorer

“Az Explorer-tulajdonosok elmondták nekünk, mire vágynak: fejlettebb képességekre, nagyobb teljesítményre, tágasabb térre,” nyilatkozta Hau Thai-Tang, a Ford termékfejlesztési és beszerzési vezetője. “Az emberek több technológiát szeretnének – méghozzá nemcsak a vezető, hanem minden egyes családtag számára. Mindezt pedig gyönyörű, sportos külsőbe rejtve akarják megkapni. Az új Explorer megadja ezt, sőt még többet is, így minden utazást élvezetesebbé varázsol.”

Az autó terepképességét nagymértékben javítja az intelligens összkerékhajtás és a Terepválasztó Rendszer, amely hét különféle üzemmódot kínál. A motorpalettán megjelenik a 3,0 literes, turbótöltésű EcoBoost® V6 erőforrás is, amelynek teljesítménye várhatóan 365 lóerő, forgatónyomatéka pedig 515 Nm (93-as oktánszámú benzinnel). Ezzel a motorral az új modell az eddigi legerősebb Explorernek számít. A modellkínálatban az alapváltozat mellett az XLT, Limited, Limited Hybrid, ST és Platinum kivitelek szerepelnek.

Miközben az autó csupán 400 dollárral drágább elődjénél, a vadonatúj Explorer alapfelszereltsége több mint egy tucat új tételt tartalmaz, például motoros mozgatású csomagtérajtót, vadonatúj, tízfokozatú sebességváltóval összekapcsolt 2,3 literes EcoBoost motort, 8 colos digitális érintőképernyőt SYNC® 3 rendszerrel, illetve akár 10 eszköz kiszolgálására is alkalmas FordPass Connect™ WiFi-szolgáltatást.

A formatervezők és a mérnökök olyan új megoldásokat dolgoztak ki, amelyek javítják a jármű komfortját és SUV-funkcionalitását. Az Explorer stílusos, enyhén lejtő tetővonala tágas fejteret rejt, és a második üléssor eddiginél is kényelmesebbre tervezett üléseinek előrecsúsztatásával könnyebb lett a beszállás a harmadik sorba.

“Alaposan felmértük, mire van szükségük az Explorer vásárlóinak,” nyilatkozta Bill Gubing, az Explorer főmérnöke. “Vásárlói csoportokkal találkoztunk, internetes fórumokat böngésztünk, elemeztük a közösségi médiában megjelent posztokat, hogy megértsük, mit szeretnek az emberek a mostani Explorerben, és hogy mit hiányolnak belőle. Ennek ismeretében láttunk neki a fejlesztésnek, így elmondhatjuk, hogy a vadonatúj Explorer minden új értékét vásárlóink inspirálták.”

Az utazási élmény javítására tervezett technológia

A Ford arra törekszik, hogy egyre több vezetéssegítő technológiát honosítson meg a piacon, s a vállalat ennek jegyében vezeti be az Aktív Parkolóasszisztens 2.0 rendszert is. A kategóriában egyedülálló – és az Explorer Platinum változathoz szériában kínált – berendezés segítségével az autó egyetlen gombnyomásra beáll a párhuzamos vagy merőleges parkolóhelyekre, miközben a rendszer önállóan kormányoz, vált sebességfokozatot, illetve kezeli a gáz- és fékpedált. A Platinum változatban ugyancsak alapfelszereltségnek számító Tolatási Fékasszisztens radarral és ultrahangos szenzorokkal érzékeli az Explorer útjában feltűnő akadályokat, és automatikusan fékez, hogy megelőzze az ütközést, ha az autó kis sebességgel halad, például amikor kitolat a kocsifeljáróról.

Az Explorer vásárlói a Sebességkorlátozást Felismerő rendszerrel kiegészített Adaptív Sebességtartó Automatikát is megrendelhetik; ez a berendezés nemcsak önműködően lassít, amikor a forgalom lelassul, és segít a sáv közepén tartani a járművet, hanem a sebességkorlátozást jelző táblákat felismerve – és a navigációs rendszer adatai alapján – a mindenkori sebességhatárhoz igazítja az utazás tempóját.

24 Ford Explorer Interior

Az Explorer alapfelszereltségének része a Ford Co-Pilot360™ csomag is, amely számos vezetéssegítő technológiát egyesít:

  • Ütközésre Figyelmeztető rendszer Automatikus Vészfékezéssel, Gyalogosészleléssel, Ráfutásos Ütközésre Figyelmeztetéssel és Dinamikus Fékrásegítéssel
  • Holttérfigyelő rendszer Keresztirányú Forgalomfigyelővel
  • Sávtartó Asszisztens
  • Tolatókamera beépített lencsemosóval
  • Automata fényszórók automatikus távolságifény-vezérléssel

A Ford Co-Pilot360 további technológiái között fontos még megemlíteni a Kikerülő Kormányzási Asszisztenst, amely kormányzási rásegítéssel segít elkerülni az ütközést, illetve az Ütközés Utáni Fékezést, ami mérsékli az esetleges másodlagos ütközésből származó sérüléseket és károkat.

“Nem arról van szó, hogy öncélúan teletömjük az autót technológiával,” magyarázta el Chris Billman, a Ford Co-Pilot360 tervezési igazgatója. “Sokkal inkább az élmény fokozása a cél: az, hogy csökkentsük a vezetés stresszét, és segítsünk az autósoknak, hogy kellemesebben érezzék magukat a volán mögött.”

Az utasok mindhárom üléssorban élvezhetik a FordPass Connect szolgáltatásait; az alapáron kínált 4G LTE WiFi-rendszer akár tíz, kompatibilis mobileszköz számára biztosít vezeték nélküli csatlakozást. A FordPass Connect segítségével az autósok távolról is kapcsolatba léphetnek az Explorerrel, és okostelefonjukkal nyithatják, zárhatják az ajtókat, meghatározhatják a jármű helyzetét, beindíthatják a motort, és ellenőrizhetik a legfontosabb járműinformációkat.

Az Explorer középkonzoljára egy 10,1 colos, álló helyzetben beépített érintőképernyő is rendelhető. A könnyű áttekinthetőség kedvéért a navigációs térképek a teljes képernyőt kitöltik, de ha kell, a kijelző meg is osztható, hogy az audiorendszer adatait is megjelenítse. A kapacitív üveggel fedett képernyőt az utasok az okostelefonoknál és tableteknél már megszokott mozdulatokkal kezelhetik, így a felfrissített SYNC 3 rendszer használata is gyorsabb és praktikusabb. A szériában kínált SYNC 3 ösztönösebben használható kezelőfelülete immár az olyan rendszerekkel is kompatibilis, mint az Apple CarPlay®, az Android Auto® és a Waze navigáció.

A vezeték nélküli töltővel a felhasználók egyszerűen tölthetik fel kompatibilis mobileszközeiket. Az utastérben akár négy USB-port is lehet, köztük az új generációs eszközökhöz kifejlesztett C-típusú bemenetek is. Az áramellátást akár három 12 voltos és egy 110 voltos csatlakozó biztosítja.

Jó hír a zenerajongók számára, hogy az Explorerhez 980 wattos, 14 hangszórós B&O prémium audiorendszer is rendelhető. A SiriusXM™ műholdas rádiócsatlakozással működő rendszer új érintőképernyő-grafikákkal és funkciókkal működik; van például egy külön funkció az aktuális sporteredmények megjelenítéséhez. A Limited és Platinum modellváltozatok alapfelszereltségében HD Radio™ szerepel.

Az érintőképernyő információi mellett ott van még az opcionális 12,3 colos digitális műszeregység is, amely a legfontosabb jármű adatokat – például a sebességmérőt és az üzemanyag-szintmérőt – jeleníti meg. A műszeregység 3D animációkkal kivetített információi annak megfelelően változnak, hogy a vezető milyen üzemmódra vált a Terepválasztó Rendszerben.

Az eddigi legjobb Explorer

Az Explorer receptjének három legfontosabb hozzávalója mindig is a sokoldalúság, a kényelem és a dizájn volt. Az új, hátsókerékhajtású padlólemeznek köszönhetően az autó minden porcikája megújulhatott, így az Explorer még atlétikusabb kiállású és még sokoldalúbb lett, és minden eddiginél nagyobb kényelmet kínál utasai számára.

A motorkínálatban két EcoBoost erőforrás szerepel: az alapmodellt, illetve az XLT és a Limited kiviteleket egy 2,3 literes, kettős turbótöltésű soros négyhengeres blokk hajtja, míg az Explorer Platinum változatban egy 3,0 literes, kettős turbótöltésű V6-os működik. A megújult 2,3 literes motor teljesítménye várhatóan 300 lóerő, forgatónyomatéka pedig 420 Nm lesz; mindkét adat kedvezőbb, mint a most kifutó, ugyanilyen blokkal szerelt Explorer esetében volt.

Az autósok akár hét különböző üzemmód segítségével igazíthatják hozzá az Explorer viselkedését a mindenkori út-, időjárási- és terepviszonyokhoz. A hátsókerékhajtású modellekben ezek a normál, sport, földút, csúszós út, vontatás és eco beállítások. Az intelligens összkerékhajtással felszerelt modellekben a mély hó és homok üzemmódok javítják az autó off-road képességét.

14 Ford Explorer Platnium

A hátsókerékhajtás a megfelelően felszerelt modellek vontatási képességét is fokozza, méghozzá a motorváltozattól függetlenül. A 3,0 literes EcoBoost motorral hajtott járművek vontató kapacitása elérheti a 2540 kilogrammot, ami 12 százalékkal több, mint a most kifutó, 3,5 literes EcoBoost motoros Explorer azonos adata. Az 2,3 literes EcoBoost erőforrással és Class III Trailer Vontatási Csomaggal felszerelt új modellek vontató kapacitása 2400 kilogramm is lehet, szemben az ugyanígy felszerelt jelenlegi Explorer 1360 kilogrammos teljesítményével.

Az Explorer-csapat számára mindig is fontos szempont volt a hajók és utánfutók vontatása, de a mindennapi, apróbb tárgyak, például a vizespalackok és a mobiltelefonok elhelyezéséről sem feledkeztek meg. Mindent egybevetve az Explorer kabinja összesen 123 liternyi rakodóhelyet rejt, így a három üléssorban helyet foglaló utasok sosem lesznek helyszűkében, ha személyes holmijukat szeretnék elpakolni.

Az opcionális PowerFold® harmadik üléssor és a második üléssor új E-Z beszállássegítő rendszere segítségével az autósok 15,9 négyzetméternyi sík padlófelületet alakíthatnak ki az utastérben. Az Explorer a sokgyermekes családoknak is kényelmes megoldást kínál, hiszen a második üléssor új mozgató rendszerének köszönhetően egyetlen kézmozdulattal megkönnyíthető a ki- és beszállás a harmadik üléssorba. Az úttervezett ISOFIX rögzítőpontokkal bárhová felszerelhető egy gyermekülés a második és a harmadik sorban. A második üléssor oldalablakait kihúzható napárnyékoló egészíti ki.

Stílusos, modern dizájn: ez az Explorer lényege

Az elmúlt 29 év során kialakult a Explorer kiforrott dizájnja, és a formatervezők most is ügyeltek arra, hogy megőrizzék ezeket a hosszú ideje közkedvelt megoldásokat – például a fekete A- és D-oszlopokat, valamint a karosszéria színére fényezett C-oszlopot. Ugyanakkor lejtősebbre szabták az autó tetővonalát, és rövidebbre vették az első túlnyúlást, hogy sportosabb, stílusosabb külsővel ruházzák fel az autót.

Az Explorer alapfelszereltségében 18 colos, fényezett alumínium keréktárcsák szerepelnek, de a vásárlók hét különböző kereket is választhatnak helyettük, köztük a Platinum modellváltozathoz megrendelhető 21 colos prémium alumínium keréktárcsákat. A Platinum kivitel további jellegzetessége a selyemfényű alumíniumbetéttel díszített külső kilincs, csomagtérajtó, oldalvédő elem, tetősín és hűtőrács.

A Platinum modellek alapfelszereltségének része a kétrészes napfénytető – ami csordultig tölti természetes fénnyel az eddigi legkényelmesebb Explorer-utasteret –, akárcsak az ülések, a kormánykerék, a műszerfal, az ajtópanelek, valamint az ajtó- és középkonzol-kartámaszok különleges bőr kárpitozása.

A vadonatúj Explorer a Chicago Összeszerelő Üzemben készül. Az autó idén nyáron jelenik meg az amerikai márkakereskedésekben.

Ford Solymár

2083 Solymár, Sport utca 23.
Telefon: +36 26 560 910
+36 26 560 920
+36 20 934 5345
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 06:45-17:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

FordStore Solymár-M3

1152 Budapest, Városkapu utca 11.
Telefon: +36 1 265 5154
+36 1 265 5155
+36 1 265 5156
+36 20 417 2787
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 07:00-17:00
Szerda 07:00-19:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

Ford Solymár-Esztergom

2500 Esztergom, Visegrádi út 11.
Telefon: +36 33 509 400
+36 20 444 1440
+36 20 318 5665
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 06:45-17:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FELTÉTELEK FORD MAGYARORSZÁG Solymár-Szalay Kft. 2020 © Minden jog fenntartva

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban. Süti Útmutató

Elfogadom

Cookie (süti) használati útmutató és szabályzat

Azoknak a weboldalnak, amelyek az Európai Unió országain belül működtetnek, cookie-k használatához, és a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük. Az alábbiak során tájékoztatjuk Önt az általunk használt cookie-król és a használatuk céljáról.

Mi a cookie (süti)?
A cookie-k kis adatfájlok, amelyeket a böngésző helyez el a felhasználó számítógépén vagy eszközén. Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára. A sütik önmagukban nem gyűjtik a számítógépen vagy a fájlokban tárolt adatokat. Olvassa el figyelmesen az alábbi tájékoztatót további információkért, hogyan gyűjtjük az információt, amikor Ön ezt a weboldalt használja.

Cookie-k kezelése

A Szolgáltató a testre szabott kiszolgálás érdekében az Érintett számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni az Érintett felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében. 

Kezelt adatok köre: IP cím, látogatás dátum, időpont.
Az érintettek köre: A weboldalt látogató valamennyi Érintett.
Az adatkezelés célja: Az Érintettek egymástól való megkülönböztetése, a felhasználók aktuális munkamenetének azonosítása, az annak során megadott adatok tárolása, az adatvesztés megakadályozása.
Az adatkezelés időtartama: Az adatkezelés időtartama a session cookie-k esetében a honlapok látogatásának befejezéséig, míg más esetben maximum 30 napig tart.

Sütik törlése

Az érintettnek joga van törölni a sütit saját számítógépéről, illetve letilthatja böngészőjében a sütik alkalmazását. A sütik kezelésére általában a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem/Előzmények/Egyéni Beállítások menü alatt, cookie, süti vagy nyomonkövetés megnevezéssel van lehetőség.

Facebook által elhelyezett cookie-k (sütik)

A Facebook által elhelyezett cookiekról bővebben a https://hu-hu.facebook.com/policies/cookies/ címen tájékozódhat, ahol a cookiek letiltásával kapcsolatban is informálódhat. A Weboldalon külső (nem az adatkezelő vagy adatfeldolgozók által kezelt) szerverre mutató hivatkozásokat is tartalmazhat és ezen linkeken elérhető oldalak esetleg elhelyezhetik saját cookie vagy egyéb fájljaikat a számítógépen, adatokat gyűjthetnek, vagy személyes adatokat kérhetnek. Ezekért pedig az Adatkezelő minden felelősségét kizárja. Személyes adat gyűjtésére és kezelésére, valamint az adott Érintettel történő felhasználására és beazonosítására nem kerül sor.

Google Analytics által elhelyezett cookie-k (sütik)

A Google Analytics a Google Inc. („Google”) elemző-szolgáltatása. A Google Analytics a az Érintett számítógépén tárolt cookie-k (sütik) segítségével elemzi a Weboldalon létrejött felhasználói interakciókat. A webanalitikai célú adatkezelés jogalapja a Weboldalon használójának önkéntes hozzájárulása. Az analitikai célú cookie-k (sütik) anonimizált és aggregált adatok, amelyek alapján a számítógép beazonosítása nehézkes, azonban az nem zárható ki. A Google Analytics cookie-k (sütik) által gyűjtött analitikai információk a Google szervereire kerülnek átvitelre és tárolásra. Ezeket az információkat a Google a Solymár-Szalay Kft. megbízásából dolgozza fel, hogy kiértékelje a felhasználók honlaplátogatási szokásait, riportokat állítson össze a Weboldalon használatának gyakoriságáról, és további, a használattal összefüggő szolgáltatásokat teljesítsen a Solymár-Szalay Kft. felé. A Google Analytics alkalmazás keretében – a böngészőn keresztül továbbított IP-címet a Google nem kapcsolja össze más adatokkal.

A Google Analytics a következő analitikai célú cookie-kat (sütiket) használja:

web tracking (nyomkövető)  __utma   a látogatók és session-ök megkülönböztetésére szolgál, melyet a webes nyomkövető szolgáltatás, a Google Analytics menti (3. fél)  2 év 
web tracking (nyomkövető)  __utmt  a lehívási ráta szabályozására szolgák, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél)  10 perc
web tracking (nyomkövető)  __utmv  egyéni változó adatok felhasználó szintű tárolására szolgál, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél)  2 év
web tracking (nyomkövető)  __utmb  új session-ök és látogatók azonosítására szolgál, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél) 30 perc
web tracking (nyomkövető)  __utmc  jelenleg nem használt, az urchin.js-szel való együttműködésre szolgál, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél)  böngésző session vége
web tracking (nyomkövető)  __utmz a forgalmi forrás vagy a kampány tárolására szolgál, amely beazonosítja a látogatás forrását, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél)  6 hónap
web tracking (nyomkövető) ga-disable-<ID> az opt-out funkció használatakor mentődik, mely hatályon kívül helyezi a nyomkövetést, melyet a Google Analytics vége 2100-ig

A Google által használt cookie-król (sütikről) további információ megtekinthető a következő linken: http://www.google.com/policies/technologies/ads/

A Google adatvédelmi nyilatkozata megtekinthető az alábbi linken: http://www.google.com/intl/hu/policies/privacy/.

Google Adwords

A Weboldal a Google Adwords remarketing követő kódjait használja. Ennek alapja, hogy az oldalra látogatókat később a Google Display hálózatába tartozó weboldalakon remarketing hirdetésekkel kereshessük fel. A remarketing kód cookie-kat használ, a látogatók megcímkézéséhez. A Weboldal felhasználói letilthatják ezeket a cookie-kat, amennyiben felkeresik a Google hirdetési beállítások kezelőjét és követik az ott található utasításokat. Ezt követően a számukra nem fognak megjelenni személyre szabott ajánlatok a Szolgáltatótól. A Weboldalon külső (nem a Solymár-Szalay Kft.által kezelt) szerverre mutató hivatkozásokat is tartalmazhat és ezen linkeken elérhető oldalak esetleg elhelyezhetik saját cookie vagy egyéb fájljaikat a számítógépen, adatokat gyűjthetnek, vagy személyes adatokat kérhetnek. Ezekért pedig a Szolgáltató minden felelősségét kizárja. A Solymár-Szalay Kft.hirdetéseit külső szolgáltatók (Google, Facebook) internetes webhelyeken jeleníthetik meg. Ezek a külső szolgáltatók (Google, Facebook) cookie-k segítségével tárolják, hogy az Érintett korábban már látogatást tett az Adatkezelő Weboldalán, és ez alapján – személyre szabottan – jelenítik meg a hirdetéseket az Érintett (azaz remarketing tevékenységet folytatnak).