Folyamatos növekedés a Fordnál

Folyamatos növekedés a Fordnál - A Ford Magyarország értékesítési eredménye 22 százalékkal nőtt az első félévben; júniusban tovább erősödtek a SUV- és haszongépjármű-eladások

A Ford összesen 1705 darab személy-, és haszongépjárművet értékesített júniusban Magyarországon, 13,8 százalékkal többet, mint a tavalyi év azonos időszakában, de az idei első féléves összesített eladások még ennél is nagyobb mértékben, 22 százalékkal múlják felül a 2017-os eredményt.

FordKuga Adventure Leg15 02

Különösen eredményesnek nevezhető a Ford SUV-értékesítése, ami 63 százalékkal, összesen 2155 darabra nőtt 2018 első félévében, és a júniusi eredmény is közel 21 százalékkal, 394 darabra gyarapodott.

A Kuga 46 százalékos növekedést produkált júniusban, így 2008-as bemutatása óta ez volt a modell legerősebb júniusa; a Ford EcoSport értékesítése az idén év elején bemutatott megújult modellváltozat sikerének köszönhetően az eső félévben két és félszeresére, 514 darabra nőtt, vagyis 2015-ös színre lépése óta ez volt az EcoSport legeredményesebb féléve.

2018 FORD RANGER WILDTRAKX 16

A hagyományosan Ford által dominál haszongépjármű szegmensben is növekedés tapasztalható, kiemelendő a legendás Ranger sikeres első fél éves szereplése. A pick-up kategória 16 százalékos növekedését is meghaladva, 19 százalékos növekedés mutatva 834 darabos első féléves eredményével magabiztosan vezeti a szegmenst.

„A június erős hónapnak bizonyult az SUV-kategóriában – különösen a Kuga esetében –, akárcsak a haszongépjárműveknél.” nyilatkozta Szamosi Viktor. „ A második legnagyobb szegmensben, az alsó közép kategóriában a Focus kivezető kampányának köszönhetően szintén sikerült jelentősen, majd 40 százalékkal növelnünk eladásaink darabszámát. A vadonatúj Focus-modellek kiszállítása pedig júliusban megkezdődik a magyar Ford márkakereskedésekbe, és biztosan állíthatjuk, hogy a vásárlók imádni fogják az új Focus-t, mely a Ford által valaha gyártott legjobb autó lesz. Mindent egybevetve nagyon sikeres első félévet zártunk 2018-ban, és optimistán tekintünk a második félév elé.”

A Ford júniusi haszongépjármű-értékesítése 15 százalékkal nőtt, így a Ford továbbra is Magyarország első számú haszongépjármű-márkája. A Ford 14 százalékkal több haszongépjárművet értékesített az idei első félévben, mint 2017 azonos időszakában.

Ford Solymár

2083 Solymár, Sport utca 23.
Telefon: +36 26 560 910
+36 26 560 920
+36 20 934 5345
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 06:45-17:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

FordStore Solymár-M3

1152 Budapest, Városkapu utca 11.
Telefon: +36 1 265 5154
+36 1 265 5155
+36 1 265 5156
+36 20 417 2787
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 07:00-17:00
Szerda 07:00-19:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

Ford Solymár-Esztergom

2500 Esztergom, Visegrádi út 11.
Telefon: +36 33 509 400
+36 20 444 1440
+36 20 318 5665
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 06:45-17:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FELTÉTELEK FORD MAGYARORSZÁG Solymár-Szalay Kft. 2020 © Minden jog fenntartva

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban. Süti Útmutató

Elfogadom

Cookie (süti) használati útmutató és szabályzat

Azoknak a weboldalnak, amelyek az Európai Unió országain belül működtetnek, cookie-k használatához, és a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük. Az alábbiak során tájékoztatjuk Önt az általunk használt cookie-król és a használatuk céljáról.

Mi a cookie (süti)?
A cookie-k kis adatfájlok, amelyeket a böngésző helyez el a felhasználó számítógépén vagy eszközén. Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára. A sütik önmagukban nem gyűjtik a számítógépen vagy a fájlokban tárolt adatokat. Olvassa el figyelmesen az alábbi tájékoztatót további információkért, hogyan gyűjtjük az információt, amikor Ön ezt a weboldalt használja.

Cookie-k kezelése

A Szolgáltató a testre szabott kiszolgálás érdekében az Érintett számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni az Érintett felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében. 

Kezelt adatok köre: IP cím, látogatás dátum, időpont.
Az érintettek köre: A weboldalt látogató valamennyi Érintett.
Az adatkezelés célja: Az Érintettek egymástól való megkülönböztetése, a felhasználók aktuális munkamenetének azonosítása, az annak során megadott adatok tárolása, az adatvesztés megakadályozása.
Az adatkezelés időtartama: Az adatkezelés időtartama a session cookie-k esetében a honlapok látogatásának befejezéséig, míg más esetben maximum 30 napig tart.

Sütik törlése

Az érintettnek joga van törölni a sütit saját számítógépéről, illetve letilthatja böngészőjében a sütik alkalmazását. A sütik kezelésére általában a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem/Előzmények/Egyéni Beállítások menü alatt, cookie, süti vagy nyomonkövetés megnevezéssel van lehetőség.

Facebook által elhelyezett cookie-k (sütik)

A Facebook által elhelyezett cookiekról bővebben a https://hu-hu.facebook.com/policies/cookies/ címen tájékozódhat, ahol a cookiek letiltásával kapcsolatban is informálódhat. A Weboldalon külső (nem az adatkezelő vagy adatfeldolgozók által kezelt) szerverre mutató hivatkozásokat is tartalmazhat és ezen linkeken elérhető oldalak esetleg elhelyezhetik saját cookie vagy egyéb fájljaikat a számítógépen, adatokat gyűjthetnek, vagy személyes adatokat kérhetnek. Ezekért pedig az Adatkezelő minden felelősségét kizárja. Személyes adat gyűjtésére és kezelésére, valamint az adott Érintettel történő felhasználására és beazonosítására nem kerül sor.

Google Analytics által elhelyezett cookie-k (sütik)

A Google Analytics a Google Inc. („Google”) elemző-szolgáltatása. A Google Analytics a az Érintett számítógépén tárolt cookie-k (sütik) segítségével elemzi a Weboldalon létrejött felhasználói interakciókat. A webanalitikai célú adatkezelés jogalapja a Weboldalon használójának önkéntes hozzájárulása. Az analitikai célú cookie-k (sütik) anonimizált és aggregált adatok, amelyek alapján a számítógép beazonosítása nehézkes, azonban az nem zárható ki. A Google Analytics cookie-k (sütik) által gyűjtött analitikai információk a Google szervereire kerülnek átvitelre és tárolásra. Ezeket az információkat a Google a Solymár-Szalay Kft. megbízásából dolgozza fel, hogy kiértékelje a felhasználók honlaplátogatási szokásait, riportokat állítson össze a Weboldalon használatának gyakoriságáról, és további, a használattal összefüggő szolgáltatásokat teljesítsen a Solymár-Szalay Kft. felé. A Google Analytics alkalmazás keretében – a böngészőn keresztül továbbított IP-címet a Google nem kapcsolja össze más adatokkal.

A Google Analytics a következő analitikai célú cookie-kat (sütiket) használja:

web tracking (nyomkövető)  __utma   a látogatók és session-ök megkülönböztetésére szolgál, melyet a webes nyomkövető szolgáltatás, a Google Analytics menti (3. fél)  2 év 
web tracking (nyomkövető)  __utmt  a lehívási ráta szabályozására szolgák, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél)  10 perc
web tracking (nyomkövető)  __utmv  egyéni változó adatok felhasználó szintű tárolására szolgál, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél)  2 év
web tracking (nyomkövető)  __utmb  új session-ök és látogatók azonosítására szolgál, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél) 30 perc
web tracking (nyomkövető)  __utmc  jelenleg nem használt, az urchin.js-szel való együttműködésre szolgál, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél)  böngésző session vége
web tracking (nyomkövető)  __utmz a forgalmi forrás vagy a kampány tárolására szolgál, amely beazonosítja a látogatás forrását, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél)  6 hónap
web tracking (nyomkövető) ga-disable-<ID> az opt-out funkció használatakor mentődik, mely hatályon kívül helyezi a nyomkövetést, melyet a Google Analytics vége 2100-ig

A Google által használt cookie-król (sütikről) további információ megtekinthető a következő linken: http://www.google.com/policies/technologies/ads/

A Google adatvédelmi nyilatkozata megtekinthető az alábbi linken: http://www.google.com/intl/hu/policies/privacy/.

Google Adwords

A Weboldal a Google Adwords remarketing követő kódjait használja. Ennek alapja, hogy az oldalra látogatókat később a Google Display hálózatába tartozó weboldalakon remarketing hirdetésekkel kereshessük fel. A remarketing kód cookie-kat használ, a látogatók megcímkézéséhez. A Weboldal felhasználói letilthatják ezeket a cookie-kat, amennyiben felkeresik a Google hirdetési beállítások kezelőjét és követik az ott található utasításokat. Ezt követően a számukra nem fognak megjelenni személyre szabott ajánlatok a Szolgáltatótól. A Weboldalon külső (nem a Solymár-Szalay Kft.által kezelt) szerverre mutató hivatkozásokat is tartalmazhat és ezen linkeken elérhető oldalak esetleg elhelyezhetik saját cookie vagy egyéb fájljaikat a számítógépen, adatokat gyűjthetnek, vagy személyes adatokat kérhetnek. Ezekért pedig a Szolgáltató minden felelősségét kizárja. A Solymár-Szalay Kft.hirdetéseit külső szolgáltatók (Google, Facebook) internetes webhelyeken jeleníthetik meg. Ezek a külső szolgáltatók (Google, Facebook) cookie-k segítségével tárolják, hogy az Érintett korábban már látogatást tett az Adatkezelő Weboldalán, és ez alapján – személyre szabottan – jelenítik meg a hirdetéseket az Érintett (azaz remarketing tevékenységet folytatnak).