StradiSound High End Hangrendszer

"A legjobb koncertteremben a legjobb helyet adja a hallgatónak"

A magyar és amerikai mérnökök által évekig fejlesztett StradiSound High-End hangrendszer képes a zene tökéletes reprodukálására. Ez azt jelenti, hogy egy hanggal együtt csak azok a hangok szólalnak meg, amelyek oda tartoznak, a hangok közt nincs interferencia, a szólamok – például az énekesek, a lábdob vagy a basszus – tisztán hallhatók.

„Szinte kinyílik az ember füle”
Az egyedülálló berendezés arca György Ádám világhírű zongoraművész, aki azt mondta, „szinte kinyílik az ember füle, ahogy ezt a hangrendszert hallgatja”. A termék mottója, hogy a StradiSound a legjobb koncertteremben a legjobb helyet adja a hallgatónak. A művész megemlítette azt is, hogy a hét évig tartó fejlesztést a zongora kihangosításának a kérdése inspirálta, hiszen ebben a hangszerben a frekvenciák ugyanúgy szeretnek „összeveszni”, mint egy kevésbé jól elképzelt hangrendszerben.

Világszenzáció lehet a találmány
A fejlesztőmunkában különböző hátterű mérnökök vettek részt, ezért, mint ahogy a művész elmondta, az ő közreműködésére csak kismértékben volt szükség, elsősorban a finomhangolásnál.

György Ádám zongoraművész a világ leghíresebb koncert termében, a New-York-i Carnegie Hall színpadánGyörgy Ádám zongoraművész a világ leghíresebb koncert termében, a New-York-i Carnegie Hall színpadán

Arra a kérdésre, a StradiSound világszenzáció vagy vannak versenytársai, György Ádám azt mondta, úgy érzi, "sikerült egy új tortát sütni", vagyis nagyon különleges fejlesztésről van szó.
„Olyan technikai eszköz nem készült az emberiség történetében, amelyen klasszikus zenét is lehetne hallgatni, mert a hang lélektelenné vált az eddigi technológiai megoldások által."

A klasszikus zene további nagy hátránya, hogy speciális koncertterem kell hozzá, amelynek megfelelőek a méretei. A legnagyobb ilyen az amerikai Carnegie Hall, ahova 2800 ember fér be. Eddig például megoldhatatlan volt egy zongora jó minőségű kihangosítása, a szabadtéri koncertek pedig megvalósíthatatlanok voltak. A StradiSounddal mindez elérhetővé vált azzal kiegészítve, hogy szinte hihetetlen, de a könnyűzenében is olyan érzést ad, mintha bent ülnénk a zenekarban.Ha közben útitársunkkal beszélgetni támad kedvünk, simán megtehetjük anélkül, hogy a zenét lehalkítanánk. Úgy fogjuk hallani egymást, mintha a vokálban szerepelnénk…

A StradiSound High-End hangrendszer meghallgatható bemutató Ford Transit Minibus Concerto modellünkben!

Jelentkezzen be hozzánk és tapasztalja meg a StradiSound egyedülálló hangélményt! Hogy felkészüljünk az Ön érkezésére kérjük adja meg, hogy mely zenei stílus iránt érdeklődik (jazz, klasszikus, modern, rock) vagy vágja zsebre és hozza el hozzánk kedvenc zenéjét és tapasztalja meg ezt a különleges hangélményt, mely után nehezen fog tudni visszaállni a füle az autójában megszokott hangzásra!

Jelentkezését itt várjuk: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kérjük emailben jelezze zenei stílusát, az Önnek megfelelő napot és időszakot a hangélmény meghallgatására! Az email beérkezte után hamarosan keressük és egyeztetjük a részleteket! Sok szeretettel várjuk a a Transit Minibus Concerto "koncerttermünkben" egy hangélményre!

Amennyiben bővebb információt szeretne megtudni a hangrendszer áráról illetve beépíthetőségéről, kérjük keresse Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. " Prémium termék specialista" értékesítő kollégánkat az alábbi elérhetőségeken: +36 1 265 5155 /113 mellék, +36 20 422 7844.

A Set-System technológia jelenleg az egyik legkorszerűbb a világon. A Stradisound Set-System a frekvenciák helyett csomagokkal, angolul „set”-ekkel dolgozik. A set-ek nem interferálnak, így a terek, a tárgyak sem zavarják őket. A set hangokra a térnek vagy teremnek – vagy esetünkben az autó utasterének – nincs hatása.

A StradiSound High-End hangrendszer átalakítás már megrendelhető bármely Ford modellünkhöz.

Beszerelés után az alábbiak tapasztalhatók:

  • A meglévő fejegységgel, erősítővel a hangszórók lényegesen nagyobb hangerővel fognak szólni, emiatt a maximális hangerő is hihetelenül megemelkedik anélkül, hogy az elektromos teljesítmény igény megnövekedne. Persze aki szükségét érzi, természetesen a StradiSound tuningtól függetlenül bátran építsen be erősítőt a járművébe! A high–end hangminőség elérésének azonban nem feltétele egy külső erősítő, napjaink autós fejegységei elegendő teljesítményt adnak le ahhoz a hangerőhöz, amit a felhasználók 90%-a megfelelőnek tart. A páratlan hangzást pedig a StradiSound Set-System önmagában is garantálja, mindezt ráadásul úgy, hogy nincs szükség az autó komolyabb megbontására, a gyári fejegység, erősítő, kábelek leváltására. Csak a hangszórók kerülnek kiszerelésre és „láthatatlan” átalakításra.
  • Nagy hangerőn sem kezdenek el torzítani a hangszórók, várhatóan az autó műanyag és egyéb alkatrészei fognak előbb kellemetlen zajt kibocsájtani nagy hangerő esetén, mintsem a hangszórók.
  • Az átalakított hangszórók élettartama nem változik meg, azokra ugyanannyi garanciát vállalunk, mint az autó gyártója.
  • A hangzás nagyságrendekkel jobb lesz; a hangszerek nem keverednek össze, az énekhang tökéletes lesz (nyitott szájjal, érthetően énekel az énekes), sokkal mélyebb hangokat is képes lesz megszólaltatni minden hangszóró, mint eddig. Bármelyik hangszer külön-külön tisztán követhető a zenekari daraboknál. A zongorahang, a hegedűhang és az énekhang 100%-ban eredeti lesz (ez a három hang a legkritikusabb a hangtechnikában). A réz hangja ott lesz a rézfúvósokban, a fa hangja visszatér a fafúvósokba.
  • Az autó akusztikailag közel sem ideális beltere szinte hatástalan lesz a hangokra. Minél inkább akusztikus hangszereket megszólaltató zenét hallgatunk, annál látványosabb lesz a változás. Egy elektronikus zenénél általában nincs annyi részlet és finomság a zenében, amit ne tudna megszólaltatni egy egyszerűbb hangszóró is, nem véletlen, hogy az audiophile zenerajongók viszonylag hamar a komolyzenénél vagy a jazznél kötnek ki még akkor is, ha korábban nem ezen műfajokat hallgatták.
  • Minél jobb az alap (az átalakítás előtti hangrendszer), annál jobb lesz a végeredmény is. Így azt javasoljuk, bátran építsen be különálló erősítőt az, akinek nagy hangerőre van szüksége, vegyen mélynyomót, ha szereti, ha rázkódik a zene ütemére az ülése vagy a háta! A hang tisztaságában bekövetkező változásra azonban mindezek kevés hatással lesznek, bár egy jobb minőségű hangszóró az átalakítás után is jobb lesz egy gyengébbhez viszonyítva, bár a legrosszabb minőségű hangrendszer is sokkal jobb lesz Stradisound technológiával, mint a legjobb hangrendszer Stradisound technológia nélkül. Több százezer forintos hangszórókat is lehet vásárolni, de azok sem érik el a gyári StradiSound technológiás hangszórók tisztaságát és hangerő növekedését.
  • Minél régebben hallgatjuk már a StradiSound-féle hangrendszerünket, annál finomabban és részletesebbnek fogjuk hallani a zenét. Általában 3–5 nap alatt „hangolódik hozzá” az ember füle, agya a teljesen más élményhez.
  • A hosszas zenehallgatás nem lesz fárasztó, sőt keresni fogják az alkalmat arra, hogy mielőbb visszaülhessenek az autóba és kedvenc előadójukat hallhassák ezzel a rendszerrel.

Ford Solymár

2083 Solymár, Sport utca 23.
Telefon: +36 26 560 910
+36 26 560 920
+36 20 934 5345
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 06:45-17:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

FordStore Solymár-M3

1152 Budapest, Városkapu utca 11.
Telefon: +36 1 265 5154
+36 1 265 5155
+36 1 265 5156
+36 20 417 2787
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 07:00-17:00
Szerda 07:00-19:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

Ford Solymár-Esztergom

2500 Esztergom, Visegrádi út 11.
Telefon: +36 33 509 400
+36 20 444 1440
+36 20 318 5665
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 06:45-17:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FELTÉTELEK FORD MAGYARORSZÁG Solymár-Szalay Kft. 2020 © Minden jog fenntartva